S midőn lehullott az
összes csillag,
mély sötét ég
birtokol.
Úgy, csillag porból
elvetett mag,
majd termésére
szomjazol.
Mert ahol vég, ott a
kezdett,
megvagyon írva az,
idő előtt.
Tudta jól azt büszke
nemzet,
s hagyta ránk azt, a
végzet eljött.
S ápold magod, öntözd
jósággal azt,
mert mit neveltél,
vagy Te az.
Burjánzó lelketlent,
tépd a gazt,
hisz tiszta szép
termésed ad, vigaszt.
Úgy pereg az idő,
mint üvegben a homok,
mind ki teremtett,
véggel születik.
Szikes talajon rohanó
lábnyomok,
magadtól menekülő,
megoldásod nem létezik.
Én úgy hajtom fejem,
mint égből a csillagok,
hittem nekik, és a
szavaknak.
Hisz lassan elmenő
vagyok, s még is maradok,
mert áldoztam az,
Igazaknak.
Suttogó
