A papír mesél.
Egy fehér papírt bámulok,
üressége értem kiált.
S én látom azt a világot
benne, mit más nem lát.
Talán ez volt, s ez
mindenem ami gazdagság,
s ez vagyok én, a
megnemértett Királyság.
A papír életre kell,
mert én látni akarom,
s a történet mi más,
boldogság s fájdalom.
Látom magam s egy idegen
világot,
látom magam s egy
elveszett Királyságot.
Igen, a papír nem
hazudik, ez volt választásom.
Én akartam így, s
elhagytam világom.
Túl kellett élnem egy
korszakot, és eladtam álmom,
s küldtem pokolra minden
kincsem s Királyságom.
Nézem a papírt, s látom
mivé is lettem.
idegen honban, kutyának
kell lennem.
De kéretett, megadatott,
s én elvettem.
Lehunyt szemeim mögött,
Királyságom temetem.
Úgy írnék a papírra,
valami szépet,
Havas hegyeket, fenyves
erdőt, s rétet.
De a papír tudja az
igazságot, így rá írni csak azt lehet,
Vigyázd hát Királyságod,
mert árát lelkeddel fizeted.
A Suttogó